Open Curtain Országos Dráma Fesztivál 2018

KÉPTÁR

Az Országos Open Curtain Dráma Fesztivál megrendezésére 2018. november 22-én került sor.

A csapatok a fesztivál előtt az első fordulón egy 2-3 perces bemutatkozó kisfilm beküldésével jutottak túl. Minden csapat megfelelt a kritériumoknak, tartották a 2-3 perces időintervallumot, videóik figyelemfelkeltőek voltak, és részben az előadásra való készülésről, részben a csapatok bemutatásáról szóltak.  A bemutatkozó filmeket a döntőn láthatta minden résztvevő a színdarabok bemutatása előtt. A tapasztalat azt mutatta, hogy ezek egyöntetű sikert arattak, így ezt az előzetes kreatív versenyfeladatot a jövőben is szeretnénk megtartani.

A döntőn 15 csapat vett részt két korcsoportban. (I. kcs.: 3-4. évf., II. kcs.: 5-6. évf.) A budapesti csapatokon kívül vidékről is érkeztek résztvevők. 10-15 perces angol nyelvű színdarabokat mutatott be a közel 160 gyermek. A háromtagú zsűri mindenkit arany-, ezüst- vagy bronzminősítéssel díjazott.

A döntőben a 15 csapatból az első korcsoportban 6, a második korcsoportban 9 csapat vett részt. Az első korcsoportban 2 arany-, 2 ezüst-, 2 bronz-, a második korcsoportban 2 arany-, 4 ezüst- és 3 bronzminősítés született.  A zsűri értékelésében figyelembe vette az angol nyelv megjelenését (kiejtés, nyelvhelyesség), a gyerekek hogyan tudtak egymással dolgozni, a közönségre gyakorolt hatást, a díszletek és a jelmezek összhatását.

A versenyen a gyerekeknek lehetőségük nyílt életkori sajátosságaikhoz alkalmazkodó dramatikus szituációk előadására angol nyelven – ezáltal fejlesztve kommunikációs készségüket, angol nyelvtudásukat, elősegítve személyiségük kibontakozását. A különböző szituációkon és történeteken keresztül megismerkedhettek egyes népek, népcsoportok kulturális szokásaival, hagyományaival. Cél volt, hogy a gyerekek színpadi rutint szerezzenek, átadhassák magukat a játék oldott örömének.

A fesztivál egyedülálló különlegessége a két tehetségterület – az angol nyelvi kommunikáció és a színjátszás – összekapcsolása. A tanulók színpadi környezetben, a közös játék során mélyítették el, alkalmazták angoltudásukat. A dráma a NAT elvárása szerint csupán 5. évfolyamon kötelező tantárgy, versenyünkön ennél jóval több korosztály mérethette meg magát. Komplexitásának köszönhetően szerepet kapott még a zene, a mozgás is.

Az országos fesztiválra való készülés, a csapatok összeállítása során már helyi szinten, az iskolákban elkezdődött a tehetséges gyerekek felfedezése. A közös drámajáték, a hetek, hónapok szorgalmas munkája hozzájárult a tanulók tehetségének kibontakozásához. A fesztivál pedig a tapasztalatgyűjtés helyszíne is volt, nem csupán a versengésé. A szakmai zsűri a csapatok munkája mellett az egyének kiemelkedő teljesítményére is felhívta a figyelmet, tehát több szempontból is megerősítést kaptak a tehetségek.

A résztvevő gyerekek könyvjutalmat, a drámafesztivál logójával ellátott tollat, szilikon karkötőt és nyakpántot, míg a felkészítő tanárok szintén tollat, nyakpántot és pólót (drámafesztiválos logóval) kaptak.

Az egyre nagyobb érdeklődés – több csapat jelentkezett, mint vártuk- a résztvevő gyerekek, a felkészítő tanárok és a zsűri pozitív visszajelzései, illetve a bemutatott darabok színvonala azt mutatta, hogy a fesztivál megrendezésének továbbra is van létjogosultsága, sőt hiánypótló, hisz a két tanítási nyelvű iskolák tanulóinak kevés lehetőségük van megmutatni tehetségüket versenyeken.

Köszönjük a támogatást!